AI ügynök vagy chatbot? Amit egy cégvezetőnek tudnia kell

|

—

Az AI ügynök nem csak válaszol, hanem dolgozik is. A jó AI ügynök pedig nem csak dolgozik, hanem jól is dolgozik. Kap egy célt, lépésekre bontja, használja a cég rendszereit és erőforrásait, valamint végrehajtja a feladatot. A téma egyre aktuálisabb, hiszen a vállalatok többsége még csak kísérletezik vele.

A Gartner szerint 2028-ra a napi rutin 15%-át már autonóm AI ügynökök fogják végezni. Jobb eséllyel indul az, aki egyetlen, mérhető folyamattal kezd, emberi jóváhagyást iktat be, és előre tisztázza, ki miért felel. Jogosan merül fel a kérdés mindenkiben, hogy mi a különbség a tavaly bevezetett chatbot és az „AI ügynök” között, amiről most minden beszállító beszél. Erre ritkán érkezik egyértelmű válasz. Ez nem is véletlen, mert a két fogalom kívülről nagyon hasonlít, a működésük viszont alapvetően más.

Miben különbözik az AI ügynök egy sima chattől?

A chatbotot leginkább egy olyan munkavállalóhoz érdemes hasonlítani, aki most került ki az iskolapadból. Külső segítséggel végre tud hajtani egy-egy részfeladatot, de az összképet még nem látja át. Az AI ügynöknek viszont feladatot adunk, például: „Készítsd elő a negyedéves beszállítói értékelést.” Ilyenkor az AI ügynök nem egyszerűen egy szöveget ír, hanem lekéri az adatokat a vállalatirányítási rendszerből, összeveti őket a szerződésekkel, és a végén jóváhagyásra kész anyagot ad le.

Az AI ügynök egy olyan nagy nyelvi modell alapú rendszer, amely a kapott feladatokat lépésekre bontja, rendelkezik egy átfogó utasításkészlettel (system prompt), illetve különböző képességek és külső bővítmények révén külső erőforrásokhoz (programok, szolgáltatások) is hozzáfér.

Az IBM megfogalmazásában az ügynök önállóan, munkafolyamatok megtervezésével és eszközök használatával végzi el a feladatot, míg az asszisztens jellemzően csupán javaslatot tesz és segít. Az Anthropic fejlesztői ennél is pontosabban fogalmaznak. Szerintük ügynökről akkor beszélünk, ha a modell maga dönti el, milyen lépésekben és milyen eszközökkel dolgozik.

SzempontChatbot / AI asszisztensAI ügynök
Mit csinál?Válaszol, szöveget írCélt teljesít, műveleteket hajt végre
LépésekEgy kérdés, egy válaszTöbb lépésben tervez, végrehajt és ellenőriz
Rendszerek / erőforrásokÁltalában nem használja azokatHasználja az ERP-t, a CRM-et, az e-mailt, API-kat és MCP kapcsolatokat
MemóriaFőleg az adott beszélgetésre korlátozódikMegőrzi a feladat állapotát és a korábbi lépéseket
KockázatFélrevezető válaszHibás művelet a valós rendszerekben
Szükséges kontrollTartalmi ellenőrzésJogosultságkezelés, naplózás, emberi jóváhagyás

Mire jó ma, és hol vannak a határai?

Ma ott működik a legjobban, ahol a munkafolyamat ismétlődő, szabályokhoz kötött, de mégis igényel némi mérlegelést. Ilyen például az ügyfélszolgálati jegyek osztályozása, a számlák feldolgozása és egyeztetése, a beszerzési ajánlatok összehasonlítása, a több forrásból összeállított riportok előkészítése, valamint a több döntési lehetőség felvázolása a cégvezetők számára (erről bővebben az adatvezérelt döntéshozatalról szóló korábbi cikkünkben írtunk).

A McKinsey 2025-ös felmérése szerint a cégek 62%-a kísérletezik AI ügynökökkel. A PwC amerikai felmérésében az ügynököket bevezető vállalatok 66%-a számolt be termelékenységnövekedésről.

A korlátokat is érdemes józanul látni:

  • A hibák összeadódnak: Ha egy ügynök minden egyes lépést egy egészen optimális, 95%-os pontossággal végez el, egy tízlépéses folyamat végén már alig több, mint 50% az esélye, hogy minden stimmelni fog.
  • Prompt injection. Egy e-mailbe vagy dokumentumba rejtett utasítás eltérítheti az ügynököt. Az OWASP külön útmutatót adott ki az ilyen támadásokkal szembeni védekezésről.
  • Marketing hívószavak használata: Könnyen lehet, hogy egy termék, amit ügynökként árulnak, valójában átcímkézett chatbot vagy hagyományos szoftveres robot.
  • Költség és megtérülés: Ha nem határozzuk meg pontosan a siker mérőszámait, akkor csak a költség oldalt fogjuk látni, ami torz képet eredményez a döntések során. (Hogy valóban gazdasági lufiról vagy megtérülő beruházásról beszélünk-e, arról bővebben az AI valódi árát elemző cikkünkben írtunk.)

Hol tart Magyarország?

Az Eurostat adatai szerint 2025-ben a legalább tízfős magyar vállalatok 10,4%-a használt valamilyen mesterséges intelligenciát, az uniós átlag 20% volt

Ezt a lemaradást hátrányként és lehetőségként is lehet értelmezni. Aki most kezd, az már tanulhat mások drága hibáiból. A Deloitte több mint száz hazai vállalat bevonásával készült kutatása is külön foglalkozik az ügynökökkel, bár inkább csak megerősíti a tényeket a lemaradás tekintetében; jelenleg inkább a szabályalkotási folyamatokkal és a tervezéssel foglalkozunk, semmint a valódi bevezetéssel és használattal. Ezzel szemben a PwC Magyarország a pénzügyi területről hoz példát a felhasználásra. A helyzet tehát attól függ, hogy lehetőségként, vagy bénító tényként szemléljük.

Hogyan érdemes bevezetni AI ügynököt? Öt lépés vezetői szemmel

1. Folyamatból kell kiindulni, nem technológiából. Egy szűk, jól mérhető terület többet ér egy mindenre jó ügynöknél. A jó ügynök egy célprogram, nem pedig egy általános csodaszer.

2. Indulás előtt rögzíteni kell a kiinduló állapotot. Ez lehet az átfutási idő, a hibaarány vagy az egy termékre jutó költség. Enélkül a megtérülésről csak benyomások lesznek, számok nem.

3. Emberi jóváhagyás a kritikus pontokon. Kifizetésről, szerződésmódosításról vagy ügyféllel kapcsolatos döntésről mindig ember mondja ki az utolsó szót. Fontos kiemelni, bármennyire is csábítóan hangzik, egy AI ügynököt sose kössük össze a banki szolgáltatásunkkal.

4. Minimális jogosultság. Az ügynök csak ahhoz férjen hozzá, amire a feladat ellátásához feltétlenül szüksége van. Mindezeken túlmenően, minden lépését naplózni kell.

5. A megfelelést a tervezésnél kell kezelni, nem utólag. A legfőbb külső szabályok az EU AI Act és a GDPR. Az általános alapelv, hogy a belső szabályzatoknak ezekkel összhangban kell lenniük.

Összegzés

Az AI ügynököt nem úgy kell elképzelni, hogy egy darab képes a cégnél felmerülő összes feladatot megoldani. Ezek céleszközök, amelynek ugyanúgy el kell magyarázni a feladatot, kezdetben ellenőrizni a munkáját, és csak fokozatosan adni neki nagyobb önállóságot. Hosszabb távon azok a vállalatok járnak jól, amelyek ezt a lassabb, fegyelmezett utat választják.

A tanulság egyszerű: nem kell mindenre ügynököt használni. Ahol egy jól megírt szabály vagy egy egyszerű chat is elég, ott fölösleges a nagyobb rendszer. Ez a költségeken és a környezeti terhelésen is látszik. Az AI környezeti hatásáról és az AI szorongásról ebben a cikkünkben foglalkoztunk.

Ha ehhez külső szempontra vagy szakértői támogatásra van szükség, a Rendszerinformatika csapata szívesen segít az AI ügynökök tervezésében és a belső folyamatok feltérképezésében, átalakításában.

Gyakran Ismételt Kérdések (FAQ)

blog_AI ügynök vagy chatbot?

  • Mi az az AI ügynök?

    Olyan mesterséges intelligencia alapú rendszer, amely a kitűzött feladatot több lépésben, önállóan teljesíti. Eközben eszközöket és vállalati rendszereket használ, nem csak szöveget ír.

  • Miben más egy AI ügynök, mint egy chatbot?

    A chatbot válaszol, az ügynök végre is hajtja a feladatot. Emiatt nagyobb üzleti hasznot hozhat, de több kontrollt is igényel.

  • Melyik területen érdemes kezdeni?

    Mindenütt, ahol a munka ismétlődő, sok benne a szabály, illetve jól mérhető a teljesítmény. Jó kiindulópont lehet a számlafeldolgozás, az informatikai ügyfélszolgálat vagy a riportkészítés.

  • Hogyan mérhető az AI ügynök megtérülése?

    A bevezetés előtt rögzíteni kell a fejlesztési időt, a hibaarányt és az egy ügyre vagy termékre jutó költséget. A pilot végén ugyanezekkel a mutatókkal érdemes összehasonlítani az eredményt.

  • Vonatkozik az EU AI Act a vállalati AI ügynökökre?

    Igen, a felhasználási területtől függő mértékben. Ha személyes adatot is kezel az ügynök, a GDPR is alkalmazandó.


Dr. Vécsey Richárd Ádám
jogász, AI fejlesztő

( * kötelező mező )
Mindkét hozzájárulás szükséges, hogy felvehessük veled a kapcsolatot a megkeresésed kapcsán!

– Szolgáltatásaink csak cégek és gazdasági társaságok számára elérhetőek –

További cikkeink

Ezeket olvastad már?

Kapcsolódó szolgáltatásaink

Megosztás:

Megosztás Facebookon
Megosztás LinkedInen
Megosztás Emailben

A Tovább gombra kattintva új ablakban nyílik meg az ügyfélportálunk.

Meglévő ügyfélként itt intézheti adminisztratív és technikai támogatással kapcsolatos ügyeit.

Érdeklődésének tárgyát kérjük válassza ki a lenyitható listából!

( * kötelező mező )
Mindkét hozzájárulás szükséges, hogy felvehessük a kapcsolatot a megkeresés kapcsán!

– Szolgáltatásaink csak cégek és gazdasági társaságok számára elérhetőek –